Hullámvasút

Amikor elkezdtem írni a blogot, úgy terveztem, hogy viszonylag rendszeresen, hetente- kéthetente fogok egy bejegyzést közzétenni. De láthatóan a gyakorlatban ezt nem sikerül megvalósítani.

Ennek nagyon egyszerű a magyarázata. Mint ahogy – gondolom- mindenkinek, nekem is hullámzóan telnek a napok. Vagy hetek. Vagy legyenek inkább periódusok.

Vannak időszakok, amikor mindent „színesben” látok, van, amikor minden beszürkül. Sajnos a szürke periódusokra rásegít az is, hogy vége a nyárnak, jönnek az esős, ködös, szürke napok.

A jobb napjaimon születnek a bejegyzések is. Olyankor valahogy legbelül úgy érzem, hogy valamikor újra fogok tudni járni. Kicsit olyan, mintha minden nap Karácsony lenne és várom az ajándékot. Izgatottan várom, hogy olyan felületen érezzek, ahol eddig nem, hogy olyan izom mozduljon, ami már jó ideje csak henyél. És az az igazság, hogy szinte minden nap produkál valami újat a testem. Legyen az pozitív vagy negatív. Egy új érzet, egy ficergő lábujj, valami, amit korábban nem tudtam megcsinálni, aztán egyszer csak igen.

Ilyen például a bal lapockám viszketése. Időnként borzalmasan viszket, viszont nem érzem, mikor megvakarom, így a viszketés érzetét se csillapítja. Köszi „Testem”, jó poén!
Idővel egy véletlen útján felfedeztem, hogy ha megvakarom a bal fülcimpámat, azt a lapockámon is érzem. Így ha viszket a lapockám, csak megvakarom a bal fülcimpám és máris jobb 😀

A mai „ajándékot” hajmosás közben kaptam meg. Épp törülköztem, amikor valami szokatlant éreztem a derekamon. Odanyúltam, és egy kihullott hajszálat találtam, ami csikizett.
De egy örömteljes nap volt az is, mikor rájöttem, hogy mégis össze tudom hajtani a lepedőt.

Egy különös újdonság volt az is, mikor mindenféle stimuláció, pajzán gondolatok nélkül a semmiből 3 orgazmusom volt egymás után. (Megpróbálok nem arra gondolni, mennyien olvassák ezt a családból.. )
Meglehetősen szürreális élmény volt. Egy bizonyos pózban lazítottam. Ilyenkor különös érzeteket tapasztalok, amit nem igazán lehet leírni. Mintha érezném egyes idegszálaimat és azt, hogy végigfut rajtuk valami. Egy „pályát” intenzívebben éreztem, mint a többit, és arra koncentráltam, pár perccel később pedig orgazmushoz vezetett.
Elképzelésem sincs, ez hogy lehetséges, de az nyilvánvaló, hogy összekuszálódtak a dolgok a gerincemben és meglepő dolgokat képes produkálni.

A szürke periódusokról nem igazán van mit mondani. Olyankor a blogban leírtakat is hazugságnak érzem és azt gondolom, hogy ez csak egy álarc és átverem az olvasóimat. Azokon a napokon sokszor nem csinálok semmit, csak beletemetkezek az önsajnálatba és egész nap csak fetrengek.

Nyilván sokkal jobban érzi magát az ember, amikor meglovaglja a hullámokat és nem hagyja, hogy összecsapjanak a feje fölött. És ez minden esetben a saját döntésünk.
Csak időnként borzalmasan nehéz.